Nincs bocsánat a mobilozó sofőröknek

2016.11.11. 06:43

Ezúttal Nagy-Britanniában készülnek a szabályok drasztikus szigorítására a hatóságok – úgy tűnik, a vezetés közben telefonálókat az eddigi szankciókkal nem lehetett a készülék lerakására késztetni.

phonedriving

A mobiltelefon megjelenése óta probléma a telefonálás vezetés közben, ami az okostelefonok terjedésével láthatóan még súlyosabb problémává vált, hisz a nagy érintőképernyőket nem igazán lehet anélkül kezelni, hogy a felhasználó ne azt nézze. És ez nem csak nálunk okoz gondot, ahol sokan egyszerűen nem engedhetnek meg maguknak egy kihangosítót vagy autóba épített navigációs rendszert, de úgy néz ki, Nagy-Britanniában is, ahol 2011 óta 84%-kal nőtt a vezetés közbeni telefon-kezelésre visszavezethető balesetek száma.

A brit kormány kőkemény intézkedéseket tervez a problémára válaszul. Százról kétszáz fontra – mintegy 80 ezer forintra – emelnék a bírságot, és háromról hatra emelnék a kihágás miatt járó büntetőpontok számát. Így vezetés közbeni telefonálással sokkal gyorsabban el lehet majd jutni a jogosítvány elvesztéséhez. A tervek szerint már az idén megkezdődik valamiféle társadalmi vita a kérdésben, és az új szabályokat már a jövő év elején be szeretnék vezetni Nagy-Britanniában.