Szupertágas luxusautót ígér az ismeretlen gyártó

2016.11.15. 16:31

A trükk persze az, hogy ezt is villanymotorok hajtják, amelyek igen kevés helyet foglalnak, így igazán rövidek lehetnek a gép túlnyúlásai. Az ismeretlen név mögött egyébként ismerős cég bújik meg: korábban Atieva néven hallhattunk róluk, pontosabban arról, hogy egy Mercedes furgonban próbálgatták elektromos hajtásrendszerüket.

Először mutattják meg valódinak látszó fotón a a korábban Atvus néven emlegetett autót – ezzel kapcsolatban van egy kis kavarodás, hisz a cég is nevet váltott, és most Lucid EV-ként említik a négyajtós, 900 lovas luxusjárművet – de még álcafólia akadályozza, hogy a formai részleteket meglássuk. Az autó sziluettje persze így is látható, és az egyértelmű, különösen a Mercedes és a BMW csúcsmodell mellett, hogy az amerikai villanyautó orra és fara kifejezetten rövidre sikerült.

Még nem tudni, hogy az újdonság mikor mutatkozhat be, de az eddigi információk szerint az autóba 87 kWh-s akkumulátor-csomag kerül, amely átlagos használat mellett 480 km körüli távolság megtételéhez lesz elegendő egy töltéssel. Az már most is egyértelmű, hogy a Lucid Motors saját pályáján tervezi kihívni a Teslát, így várhatóan ennek az autónak az ára is hasonló tartományban mozog majd – ilyen értelemben inkább az 5-ös BMW vetélytársának ígérkezik.

A Tesla Model S sikeres piaci bevezetése óta gomba módra bukkannak elő a semmiből a kisebb-nagyobb villanyautó-gyártók, és ezek közül a Lucid a frissebbek közé tartozik. Ennek ellenére láthatóan gyorsan követik egymást az események a cégnél – ha ilyen ütemben haladnak tovább, akkor akár még veszélyesek is lehetnek a Tesla villanyautós egyeduralmára.