C-Aircross: ebből lesz a Picasso?

2017.02.07. 14:09

A C4 Cactust még leesett állal bámultuk, a C3-assal szinte bárki számára elérhetővé vált a Citroën új stílusa, és úgy néz ki, harmadszor is megpróbálják elsütni ugyanazokat a formai trükköket. A C-Aircross egyelőre tanulmányként jelenik meg a Genfi Autószalonon, de egyesek szerint a C3 Picasso második generációjának előképe, amely igen közel áll a majdani szériagyártmányhoz.

Az autó karaktere nem ismeretlen, a Citroën most ezzel a plüssmackó-szerűen, esetlenül kedves karakterrel igyekszik meghódítani a vásárlóit, csak az arányok mások. A C-Aircross magasabb mint a C3-as, de rövidebb, mint a Cactus. Jellegében nagyon közel áll a szintén a PSA-nál készülő Opel Crossland X-hez, ami nem csoda: ha lesz sorozatgyártás, amiben nem kételkedünk, a két típus ugyanazokon a gyártósorokon készülhet. Itt is elsütötték, amit az Opel esetében: az autó alján futó arasznyi fényezetlen műanyag sáv miatt optikailag sokkal nagyobbnak látszik a hasmagasság, mint amekkora a valóságban.

A tanulmányon persze akad néhány szélsőséges megoldás, amilyenek a 18 hüvelykes alufelnik, a végletekig leegyszerűsített kezelőfelület vagy a lapított tetejű és aljú kormánykerék, amelyek várhatóan nem, vagy nem így mennek gyártásba. Ám vannak olyan részletek is, mint a textúrázott, de fényezetlen műanyagok, amelyek talán eljutnak a gyártásig.

Egészen biztosan tudható, hogy ez az autó is csak fronthajtással érkezik, hisz a Peugeot kisautó-padlólemezéhez nincs összkerék-hajtás – terepen csak a Grip Control fantázianevű rendszer segít, amely mindaddig hajt, amíg valamelyik első keréknek van némi tapadása. Az efféle crossovereket persze nem igazán terepre veszik, városban pedig bőségesen elég lesz ennyi.

A C-Aircross a Genfi Autószalonon lesz látható, a szériamodellre viszont az év végéig biztosan várni kell, bár egyes hírek szerint a végleges jármű csak 2018 első felében jut el a kereskedésekbe.