Minden Volvóban lesz elektromos hajtás

2017.07.05. 15:12

Manapság már nemigen akad olyan autógyártó, amely ne ígérne a közeli jövőre valamit, amiben villanymotor van. Az évszámok ugyan változnak – 2019 és 2025 közé ígérik a villanyosítás első látható eredményeit – de a folyamat már megindult, egyformán intenzív fejlesztések folynak az autógyártóknál és a beszállítóknál is. A Volvo azonban ennél valamivel szigorúbb ígéretet tett ma: azt ígérik, 2019 után nem mutatnak be olyan autót, amelynek a hajtásában ne lenne villanymotor.

Ez persze nem csak tisztán elektromos hajtást jelenthet, ide tartozhat akár egy enyhe hibrid rendszer, amely 48 voltos akkumulátorról megy, és az elsődleges célja a fogyasztás csökkentése. És csak az újonnan bemutatott modellekre vonatkozik az ígéret, azaz később is gyárthat és forgalmazhat a Volvo tisztán benzines vagy dízelmotoros autókat, amelyeket 2019-ig mutattak be. Ám a szándék egyértelmű: a Volvo környezetbarát arculatot szeretne, ezért kerül egyre több autójukba elektromos hajtás, akár a belsőégésű motor mellé, akár helyette. Hakan Samuelsson, a cég vezérigazgatója azt mondja, a Volvo a villanyosítás élharcosává szeretne válni, hogy ezzel is erősítsék a márka arculatát, és megkülönböztessék magukat a konkurenciától.

Ez utóbbira a elektromosítás persze nem a legjobb megoldás: most aki csak él és mozog az iparágban, elektromos autók fejlesztésébe kezdett, sokkal nagyobb cégek is, mint a Volvo, azaz villamos-élharcosnak lenni már most is inkább átlagos dolog, mint különleges. Ha mégis van gyártó, amely megérdemelné ezt a címet, az a Tesla, amely már most is csak villanyautóban utazik, vagy a Renault, a Nissan és a Mitsubsihi, amelyek több típust is kínálnak tisztán elektromos hajtással, már évek óta.

A sok marketingszöveg mögött szerencsére lényeges mondanivaló is akad: 2019 és 2021 között érkeznek a teljesen elektromos Volvók, szám szerint öt. Ezek eleinte biztosan a kínálat legdrágább modelljei lesznek, a megfizethető Volvókba konnektoros hibrid, vagy 48 voltos hibrid hajtások kerülnek. Samuelsson szerint ezzel párhuzamosan fokozatosan teljesen felhagynak a belsőégésű motorok fejlesztésével. A jelenlegi motorgenerációt még továbbfejlesztik – ez a megoldás akár tizenöt-húsz évig is kitarthat – de a vezérigazgató szerint új motorcsaládot már nem terveznek a Volvónál, és ez nem csak a dízelekre, de a benzinmotorokra is érvényes. Nyilván ugyanennek a stratégiának a része, hogy a Polestart, amelyet eredetileg házi tuningmárkának szántak, szintén átállítják gyors villanyautók fejlesztésére – ezt is a közelmúltban jelentették be.

Mindez meglehetősen kockázatos stratégiának tűnik, különösen annak fényében, hogy a JATO Dynamics eladási statisztikái szerint az idei év első negyedében az Európában eladott Volvóknak még több mint a 80%-át vásárolták dízelmotorral.