A bukott Renault-ból még lehet legenda

2017.07.10. 11:10

Tanulmányautóként az idei Genfi Autószalonon már bemutatták a Zoe e-Sportot 460 lóerős elektromos hajtással, de akkor még úgy nézett ki, ez csak afféle erőfitogtatás, igazából nem tervezik a gyártását. Mostanra azonban úgy tűnik, mintha meggondolta volna magát a Renault Sport vezetése.

Patrice Ratti, a Renault gyári sportrészlegének vezetője azt mondja, most úgy néz ki, elég gyorsan esnek az akkumulátor-árak ahhoz, hogy az erős villanyautó megvalósítható legyen. „Gondolkodunk a Zoe RS bemutatásán, de ez a lehetőségek teljes körű felmérését jelenti, ami időbe telik. Az akkumulátorok teljesítménye most már megfelelő, ami néhány éve még nem volt jellemző.” - mondta Ratti, de hozzátette, a feladat semmiképp nem lesz egyszerű. „Egy Renault Sport autónak nagyszerűen kell viselkednie, és ezt az akkumulátorok túlsúlyával nem lesz könnyű elérni.” - tette hozzá az igazgató. Emellett azt is elárulta, hogy a korábban tesztelt e-Sport prototípus egyik gyengéje az akkumulátorok kis kapacitása: durván 15 percet lehet menni az autóval, mielőtt megállna.

A Renault Zoe 2012 óta kapható, és eleinte randa bukásnak látszott: az első három évben az eladások nem érték el a 20 ezret. Az utóbbi két évben azonban javulni látszik a helyzet: tavaly már egyetlen év alatt kelt el 21 ezer példány, és az idén további javulás látszik. Az erősödő eladásokhoz nyilván hozzájárul, hogy tavaly ősz óta nem csak az eredeti 22 kWh-s változatot forgalmazzák, de egy (NEDC szabvány szerint, azaz meglehetősen optimistán becsülve) akár 400 km-es hatótávot is lehetővé tevő 41 kWh-s akkucsomaggal is elérhető.

Ha a Zoe RS tényleg gyártásba mehet, akkor Ratti szerint a következő két évben biztosan bemutatják.