Az M8-cal lesz ott a Le Mans-i 24 óráson a BMW jövőre

2017.07.27. 08:27

Egy ideje már nem titok: a BMW feltámasztja a 8-as sorozatot. Sőt, május óta az is közismert, hogy a lakossági 8-assal együtt dolgoznak a vadított M8-ason. Most viszont már azt is tudni, hogy egy versenyváltozat is lesz rögtön az újdonságból, amivel jövő nyáron ott lesznek a Le Mans-i 24 órás rajtjánál.

Bár álcamatricával, nem éppen titokban hajtotta a BMW új hosszútávú futamokra szánt versenyautóját, az M8 GTE-t. A névileg a hamarosan érkező 8-as rokona a Lausitzringen körözött, többek közt a gyár olyan nagy nevű versenyzőjével a kormánya mögött, mint amilyen a DTM-bajnok Martin Tomczyk. A BMW saját bevallása szerint még nagyon az elején vannak a fejlesztésnek, olyannyira, hogy várhatóan idén be sem vetik éles helyzetben az M8 GTE-t, amiről azt már tudni, hogy az amerikai WeatherTech sportautó-sorozatban használt M6 GTLM 4,4 literes, biturbós V8-asát kapja.

A BMW hat éve, 2011-ben volt ott utoljára Le Mans-ban, akkor még egy M3 GT2-vel. A jövő nyári visszatérés előtt leghamarabb januárban, a Daytonai 24 órás futamon várható, hogy élesben szerepel majd az M8 GTE. A németek várhatóan a Fordéhoz hasonló versenyprogrammal próbálják majd meg utolérni a konkurenseket, azaz a WeatherTech-ben és annak európai testvérbajnokságában, a WEC-ben is indítanak autókat, hogy gyorsan gyűljön a tapasztalat. Mindkét sorozat hosszútávúfutamokból áll, utóbbi egy futama a Le Mans-i 24 órás.