Harmincéves, null-kilométeres legenda eladó

2017.08.08. 17:32

Ennek az autónak a létezéséről is kevesen tudnak, hiszen a lehető legrosszabb pillanatban született. Az első generációs Mazda RX-7 B csoportos raliváltozatából eredetileg húszat terveztek készíteni, de csak hét épült meg a Mazda belgiumi versenyműhelyében. Most eladó egy ilyen versenygép, méghozzá egy olyan példány, amellyel soha egyetlen kilométert sem tettek meg.

A Mazda 1984-ben és 1985-ben el is indult a rali-világbajnokság néhány futamán az RX-7-esekkel, bár teljes szezont egyik évben sem futottak velük. A legjobb eredmény egy harmadik helyezés volt az 1985-ös Akropolisz ralin, Ingwar Carlsonnal a volánnál, de az olyan összkerék-hajtású szörnyetegek mellett, mint a Peugeot 205 T16 vagy a Lancia Delta S4, a Wankel-motoros Mazdák egyébként sem tűntek igazán ütőképesnek.

A program 1986-ban, a B csoport betiltásával be is fejeződött – 1986-tól az A csoportos 323-asokat használta a gyári ralicsapat – de az autók megmaradtak. Ezt a példányt a képeken 1990-ben vette meg a svájci Mazda importőr, majd évtizedekre eltűnt, vélhetőleg magángyűjtők adták-vették. Most azonban az RM Sotheby's londoni árverésén lehet majd licitálni rá.

Az autónak így, egy hónappal az aukció előtt még nincs kikiáltási ára, ami azt jelzi, hogy még a szakértőknek is nehézséget okoz az értékbecslés, hiszen a legtöbb ilyen autó jócskán használt állapotban kerül árverésre, ez viszont olyan, mintha csak most készült volna el. Azért az már most sejthető, hogy legalább hat számjegyről indul majd a licit, angol fontban.