2017.08.29. 13:47

Bár a villanyautóknál a fejlesztés mostanság a hatótáv növelését jelenti elsősorban – legalábbis a Nissan Leaf és a Renault Zoe példája ezt mutatja – a BMW-nél máshogy gondolkodtak az i3 az első nagyobb frissítésének megtervezésekor.

A legnagyobb újdonság, hogy bemutatnak egy második változatot, a sportosabb i3S-t. Ebbe 184 lóerős villanymotor kerül a sima i3-as 170 lóerős motorja helyett. Emellett szélesebb lesz a nyomtáv 4 centivel, a hasmagasság alacsonyabb egy centivel, és a futómű hangolásán is igazítanak. Az S-ben lesz külön sport üzemmód, amelynek bekapcsolásával 6,9 másodperc alatt érhető el a százas tempó, míg a hatótávnövelő motoros változatnál ugyanez az idő 7,7 másodperc lesz. Az S végsebessége emellett 160 km/h-ra nő, ami 10 km/h többlet az alapkivitelhez képest.

Ezek mellett akad néhány változtatás, amely minden i3-asra jellemző lesz. Ilyen például, hogy ezután a tető és az első tetőoszlop is fekete lesz, ami sokkal jobban harmonizál a fekete motorháztetővel mint eddig. Változik a lökhárítók kialakítása is, az új változat valamivel agresszívebben fest, változtatva az autó fellépésén. Belül csupán a kárpitválaszték bővülése és a frissített fedélzeti rendszer jelent újdonságot – ez utóbbi már Apple Carplay és Android Auto kompatibilis is.

Az autó hatótávolsága egyelőre marad, amennyi volt, viszont az új töltőkábel révén állítólag három órára sikerült csökkenteni a töltési időt. A megújult i3 és i3S típusokat a Frankfurti Autószalonon mutatja be a BMW.