Erősebb és gyengébb lett a Ford Mustang

2017.09.11. 16:06

Frankfurtban mutatkozik be a Mustang felújított, európai változata, az Amerikában már leleplezett formai módosításokkal, és új motorokkal.

Az új Mustang, ahhoz képest, hogy csupán egy modellciklus-közi frissítés eredménye, markánsan eltér a kifutó változattól. Más formájúak az első lámpái, változtattak a hűtőmaszkon és a lökhárítókon – mindez elég, hogy egyértelműen meg lehessen különböztetni a két változatot egymástól. Ám talán ennél is lényegesebb, hogy alaposan átdolgozták a két motort, amelyeket a Mustanghoz eddig is kínáltak.

Amerikában ugyan eltűnt a V6-os változat, de ezt nálunk eddig sem kínálták, ugyanakkor a 2,3 literes turbós négyhengerest és az 5 literes Coyote V8-ast sem hagyták érintetlenül. Meglepő módon a turbómotor gyengébb lesz, az eddigi 317-ről 290 lóerőre csökken a teljesítménye. A ludas állítólag egy utólag beépített részecskeszűrő, amelyre a közeli jövőben egyre több közvetlen befecskendezéses benzinmotoron szükség lesz, mivel ezek is hasonlóan kormolnak, mint korábban a dízelek. Ugyanakkor a nyolchengeres szívómotornak nincsen efféle problémája, sőt, ebből sikerült több erőt kicsikarni. Az európai Mustangba a V8-as 450 lóerős változata kerül, ami 29 lóerő többlet az előző változathoz képest. A váltók közül a hatfokozatú manuális marad, bár új, kéttárcsás kuplungot kap, viszont aki automata változatot rendel, az már a vadiúj tízfokozatút kapja a megújult modellhez.

Ezen felül átdolgozták a Mustang futóművét: az új változatba merevebb kanyarstabilizátorok és hátsó rugók, illetve ezekhez hangolt lengéscsillapítókat kapott. Emellett megjelenik a rendelhető opciók között a MagneRide aktív lengéscsillapító-rendszer is. Az ígéretek emellett igényesebb belső térről, barátságosabb anyagú műszerfalról és kárpitokról szólnak. Vevőcsalogató újdonság lehet, hogy az új Mustangban elérhető lesz a Drag Strip üzemmód, amely állórajtnál segít a lehető legjobb gyorsulást kicsikarni az autóból.

A megújult Mustangot a Frankfurti Autószalonon mutatja be a Ford, viszont az európai forgalmazás csak jövőre indul.