Putyin szerint a villanyautó még nem a jelen

2017.10.08. 10:23

Nemcsak az Egyesült Államokról és Észak-Koreáról, hanem az alternatív hajtású járművekről is beszélt a moszkvai energiahéten Vlagyimir Putyin. Az orosz elnök elmondta: valóban a villanyautók jelentik a jövőt, de jelenleg a belsőégésű motorok még jobban kímélik a környezetet.

xl1-concept-putin-merkel

Putyin kiemelte a földgázt, mint környezetbarát üzemanyagot. Hozzátette, napjainkban egyre jobban fejlődik a kőolaj, a földgáz és a szén felhasználása. Elismerte, hogy egyértelműen nagyon fontos, hogy nyissunk a megújuló energiaforrások felé, de szerinte még nagyjából harminc évig nem lesz döntő fordulat.

Amikor arról kérdezték, el tudná-e képzelni magát egy Tesla volánja mögött, Putyin azt felelte, nyitott az újdonságokra. Majd visszakérdezett: „úgy gondolják, még mindig lovas kocsival és tankokkal járunk? Nem, már nem tesszük.” Végül pedig kritikusainak is odaszúrt azzal, hogy amennyiben villanyautót vesz, azt biztosan feltünteti vagyonnyilatkozatában is.