Késik a Volvo önvezető rendszere

2017.12.18. 10:52

Tavaly ősszel indította el a Volvo a Drive Me programot, ezzel megkezdték az önvezető autók nyilvános tesztjét. Akkor azt a célt tűzték ki maguk elé, hogy 2017 végére már egy száz autóból álló autonóm flotta közlekedhessen a svédországi Göteborg útjain. Úgy tűnik, tervük kútba esett, biztonsági okok miatt kell halasztaniuk.

RTX3MUMK

 

A vállalat autonóm járművekkel kapcsolatos programjának vezetője nagyon diplomatikusan fogalmazott ezzel kapcsolatban. Marcus Rothoff szerint az eddigi tesztek során sok, eleinte nehéznek tűnő kérdést a vártnál gyorsabban tudtak megválaszolni, más területekre azonban a tervezettnél több időt kell fordítaniuk. Így a száz autóból álló önvezető flottára is többet kell várni: négy évvel toldották meg a határidőt.

Ehelyett első körben két családot választanak ki Göteborg vonzáskörzetéből, akik 2-es szintű önvezető rendszerrel felszerelt XC90-esekbe ülhetnek. Kezdetben a sofőröknek a kormányon kell tartaniuk kezüket, viselkedésüket kamerák és szenzorok figyelik. Később kapnak egy speciális képzést, hogy bátran rájuk lehessen bízni az egyre önállóbban közlekedő Volvót. A jövő év elején további három családdal bővül a csapat.

A Volvo érthető módon nem akar fölösleges kockázatot vállalni. Közleményükben is úgy fogalmaznak: semmilyen technológiát nem vezetnek be addig, amíg bármilyen kérdés felmerül annak biztonságosságával kapcsolatban.