A Civic fölé lövi a Honda az új Insightot

2017.12.20. 10:39

A januári detroiti bemutató előtt már egész sokat tudni az öt év pihenő után feltámasztásra készülő Insightról. Nagyon más kategóriába jön a Honda hibridje, mint ahonnan elment.

Az Insight 1999-ben egy gnóm mini háromajtósként kezdte, majd egy lendülettel lett belőle a második generációra egy pofás ferdehátú. A Prius árnyékában az sem ment nagyot a hibridautókkal éppen csak barátkozó piacon, az eladások meredek zuhanása után 2014-re ahogy volt, elkaszálták az egész típust. A név azonban nem lett végleg eltemetve, hetek kérdése és Detroitban bemutatják a harmadik generációt, ami egy újabb lépést tesz felfelé méretben: nagy kategóriás limuzin lesz.

A Civic fölé lőtt új Insight természetesen megmarad hibridnek, de a Hondánál azt mondják, hiába a tekintélyes méret, a kompakt hibridek fogyasztásával elmegy majd. A technika ehhez a japánok kétmotoros hibridrendszere lesz, s mindehhez állítólag prémium utastér jár majd. Nagyjából három hét és Detrotiban kiderül, milyen is az új Insight – a Honda januárban mutatja be az előszériás Insightot, év végére pedig már utakon látná a feltámasztott hibridet.