Fura módon szivárognak műszaki adatok a BMW X7-ről

2017.12.21. 11:28

Épp csak beindult a BMW X7 előszériájának gyártása Spartanburgban, máris kiszivárgott néhány információmorzsa az óriás-SUV műszaki adatairól. Méghozzá egészen fura módon: valaki hozzájutott egy alvázszámhoz, ha pedig már megvolt, le is kérdezte gyorsan a Bimmer.Work weboldalon.

A lekérdezés eredményeként kiderült, hogy az adott példány egy X7 xDrive 50i, méghozzá amerikai piacos. N63M kódú motort kap, tehát a 7-esből is ismert 4,4 literes V8-as egy – esetleg picit módosított – változatát. Ez 340 kilowattos, azaz 462 lovas csúcsteljesítmény leadására képes, egy tízessel erősebb tehát a 750i nyolchengeresénél. Mindezt nem meglepő módon automata váltó viszi át a négy kerékre.

Nemcsak ezt a néhány műszaki adatot mutatja a táblázat, hanem az extralistát is szépen lehet böngészni. Ezen olyan csekélységek szerepelnek, mint az ötzónás automata légkondi, szórakoztató rendszer a hátul ülőknek, vagy éppen Harman-Kardon hangrendszer. Sőt, M Sport differenciálművet is kapott a lekérdezett X7-es. Nem kétséges, hogy az X7 nemcsak a legnagyobb valaha gyártott BMW SUV, hanem egyértelműen ebbe próbálják beletömni a legtöbb luxusmegoldást is.

Mindezért persze egészen biztosan csillagászati összegeket kérnek majd el. A részletes technikai specifikációra és a teljes motorpaletta adataira még várni kell, ahogyan magára az autóra is. Az első példányok jövő év végén találhatnak gazdára, ami azt jelenti, hogy a sorozatgyártású változatot valamelyik nagy 2018-as autószalonon leplezhetik le.