Indulhat a Tesla márkakupa

2018.02.02. 14:34

Márkakupa indul Tesla Model S-ek számára: az Electric GT Holdings bejelentette, hogy ötletük zöld utat kapott a Nemzetközi Automobil Szövetségtől (FIA). Az Electric Production Car Series nevet viselő sorozat még idén elrajtolhat.

 

A bajnokságban a Tesla Model S P100D kimondottan e célra átalakított versenyváltozatával indulhat majd összesen húsz pilóta. Az autók egységesen 795 lóerősek lesznek a gyári 700 helyett, 995 newtonméteres nyomatékkal. Tömegükből állítólag ötszáz kilót faragnak majd le. A szükséges biztonsági felszerelések (mint például bukócső) mellett fejlett aerodinamikai csomagot, speciális Pirelli gumikat, Alcon fékeket, versenyfutóművet és kompozit kasznielemeket is kapnak a Teslák.

Ami a versenysorozatot illeti: háromkörös időmérő edzéseket terveznek, versenyhétvégénként két futammal. A versenyek 60-60 kilométeres távúak lesznek, az egyiket nappal, a másikat éjszaka rendezik. A szervezők szerint versenykörülmények között 80 kilométert tudnak megtenni egy töltéssel a pálya-Teslák.

Az előzetes, még jóváhagyás előtt álló versenynaptár szerint lesz futam többek közt Franciaországban, Olaszországban, Németországban, Portugáliában és Hollandiában is. Azt viszont még nem konkretizálták, hogy mely pályákon rendeznék a futamokat. Egyelőre a csapatokról, pilótákról és a dátumokról sincs végleges információ.