Lábujjhegyen vonzóbb lesz a legolcsóbb Ford?

2018.02.06. 12:38

A Ford eddig nemigen cifrázta a Ka+ kínálatot, ami nem is nagy csoda. Egyértelműen ezt szánták a kínálat legolcsóbb darabjának, amely semmiképp nem lehet közvetlen vetélytársa a méretben hasonló, de drágább és igényesebb kivitelezésű Fiestának. Ám úgy látszik, a minimalista taktikát – talán a Fiesta modellváltása miatt – már nem követik olyan szorosan.

A motorválaszték most egy dízelmotorral bővül: az 1,5 literes négyhengerest más Fordokból már ismerhetjük, a Ka+ a 95 lóerős változatát kapja meg. Az 1,2 literes szívó benzinmotorok egyelőre maradnak, a 70 és a 85 lóerős változat is.

A dízel mellett a másik újdonság a Ka+ Active nevű kivitel, amely az elmúlt években egyre divatosabb terepjárósító kúra eredménye. A futóművet 2,3 centivel megemelték, egy keveset szélesítettek a nyomtávon, és persze alaposan körbeműanyagozták az alsó peremét, a sárvédőíveket is beleértve. A csomag része még az átdolgozott első és hátsó lökhárító, valamint a fényezetlen műanyagok színével harmonizáló szürke hűtőrács-perem. A vizuális változtatások mellett az Active a gyáriak szerint határozottan kényelmesebb futóművet kínál, és állítólag az elektromos kormányszervó programján is változtattak, hogy a magasabb változatot vezetni is más érzés legyen, mint az alapkivitelt.

Európában néhány hónap múlva kezdődik az új Ka+ változatok forgalmazása, azt azonban még nem tudjuk, hogy Magyarországon kaphatók lesznek-e.