Íme, a következő 911-es Porsche

2018.02.23. 13:42

Csupán pár nappal ezelőtt mutatta be az aktuális 911-es generáció minden bizonnyal utolsó változatát,  a legújabb 911 GT3 RS-t  a Porsche. A jelenleg futó 991-es szériát hamarosan nyugdíjazzák, most azonban itt vannak az első hivatalos, gyári fotók az utódról, a 992-esről.

 

Persze nem akarták rögtön lelőni a poént, így csak álcázva mutogatják a következő 911-est. Sőt, nem is árulnak el róla túl sok részletet, de a sorozatért felelős vezető, August Achleitner azért néhány információmorzsát elejtett. Ezek alapján a 992-es egészen biztosan nem tisztán elektromos sportkocsi lesz, de a palettára felkerülhet majd egy villanyos opció. Ezalatt minden bizonnyal valamiféle hibridet ért, amely 2023 körül érkezhet meg a kínálatba.

Achleitner azt is hozzátette, hogy a 911-es mindig is a vállalat szívét jelenti majd, és mindig lesz kormánykerék az autóban. Ha tehát az önvezető autók a vártnál gyorsabban terjednének is el, a 911 akkor is az utolsók között szakít majd a hagyományokkal. A szakember szerint radikális változásokra nem kell számítani a kifutó generációhoz képest, de azt ígéri, ez lesz minden idők legjobb 911-ese.

Ha hinni lehet az eddig kiszivárgott információknak, az új 911-es kínálatának csúcsát a mostanihoz hasonlóan a Turbo S jelenti majd. Ebben a 3,8-as hathengeres bokszer felfrissített verziója 580 helyett már 640 lóerőt tudhat. Bizonyos megoldásokat pedig a GT2 RS-ből emelnek át. Az MMB platform továbbfejlesztett változatára épülő sportkocsi könnyebb is lesz, mint a kifutó széria, a hírek szerint több alumíniumot és nagy szilárdságú acélt használnak hozzá.

A 992-es első változatait, a Carrera S és 4S kupékat idén ősszel, a Párizsi Autószalonon állítják ki először. Később pedig számos másik kivitel is érkezik még.