Utód nélkül tűnhet el a nagy Toyota

2018.03.26. 11:55

Rég nem titok, hogy a nagy szedánok piaca haldoklik, tulajdonképp csak a flottás vásárlások tartják életben. Akad persze néhány sikeres típus, de a Toyota versenyzője, az Avensis lassan eladhatatlanná válik. A gyáriak most azon tanakodnak, hogy mi legyen helyette.

Egy biztos: a jelenlegi modellt már nem gyárthatják sokáig. Az idén már kilenc éves, és tavaly 25 ezer példányt tudtak eladni belőle, ami nevetséges, főleg ha azt nézzük, hogy VW Passatból 183 ezer, Škoda Superbből 81 ezer, Opel Insigniából 72 ezer, és Ford Mondeóból is 56 ezer fogyott. A Toyota ráadásul igyekszik kivonulni a dízelmotoros személyautók piacáról, miközben a céges szedánok többségét még mindig dízelmotorral veszik.

„Figyeljük a D szegmenst, de azt látjuk, hogy az eladások csökkennek, és a piaci szereplők csak árcsökkentéssel tudják tartani az eladásaikat” - idézi a brit Autocar a Toyota egyik szóvivőjét, a cég európai vezetője, Johan van Zyl azonban azt mondta, egyelőre nem döntötték el, hogy mivel pótolják a jelenlegi Avensist, amikor – hamarosan, talán hónapokon belül – eltűnik a kínálatból. Korábban olyan találgatást is hallottunk, hogy az Észak-Amerikában sikeres Camryt hoznák vissza a helyére, egy másik lehetőség pedig, hogy a lépcsős hátú Corollával próbálnák helyettesíteni.

Az viszont szinte biztos, hogy az Avensis helyett nem fejleszt új típust a Toyota: ahhoz, hogy egy ilyen lépés megérje, éves szinten 100 ezer példányt kellene eladni világszerte, amire lényegében semmi esély, különösen dízelmotor nélkül.