Mégis lesz új Citroën C4

2018.05.26. 07:29

A C5 Aircross európai bemutatóján beszélt a Citroën vezetője, Linda Jackson a márkával kapcsolatos további tervekről. Egyebek közt az is kiderült, hogy már dolgoznak a következő C4-esen, így a francia márka hamarosan visszatérhet a kompakt személyautók piacára.

Bár eddig azt a benyomást keltették a Citroën vezetők nyilatkozatai, hogy lemondtak a személyautókról, így például a C4-est a gumipogácsátlanított Cactus váltja fel,  ez legfeljebb ideiglenes állapot. Jackson szerint mind a C4, mind a C5 visszatér a kínálatba, bár eltérő okokból. „Míg a 2020-ban érkező C5 elsősorban Kínában fontos, addig a C4 Európában nélkülözhetetlen. Valamivel jelen kell lennünk ebben a kategóriában, úgyhogy lesz utódmodell.” - mondta. Arról ugyan nem esett szó, hogy a következő C4 mikorra várható, de valószínűleg a C5 bemutatása után, azaz már a következő évtized elején érkezik.

A Citroën számára egyébként hagyományosan problémát okoz a kompakt kategória. Ha csak az utóbbi néhány évtizedet nézzük, a ZX és a Xsara sem lett igazán emlékezetes, és bár a C4 első generációja legalább érdekes volt, a második, nemrég megszüntetett változat újra szürke átlagautó lett, olyan, amely egyáltalán nem illik a márka különc arculatába.