Plug-in hibriden dolgozik a Peugeot

2018.07.22. 08:29

A dízel-hibrid egyszerűbb megvalósítása után a franciák újra nekivágnak a témának, ezúttal 300 lóerős konnektoros hibrid 508-asról pletykálnak.

DSCF7894
Fotó: Csikós Zsolt / Totalcar

A Peugeot első igazán komoly hibrid modellje 300 lóerős lehet, amiből 200-at a már ismert 1,6 literes turbómotor adhat az első kerekekre, míg az elektromotor a hátsó kerekeket hajtásába segítene bele további 100 lóerővel. A lítiumion-akkumulátorokkal a tervek szerint 50 kilométert tehetne meg az 508-as tisztán elektromos üzemben. A benzinmotor nyolcfokozatú automatán az első, míg az elektromotor fokozatmentes váltóval hajtaná a hátsó kerekeket.

A brit Autocar értesülései szerint az új hajtásláncot először az 508-as kaphatja meg, de kézenfekvő, hogy később a márka SUV-jaiba, a 3008-asba és az 5008-asba is beszerelik majd. Egyelőre megjelenési dátumról nem tudunk, de a lap szerint idén biztosan nem maradunk új 508-as változat nélkül: ősszel érkezhet a sportos GT változat, amely a 308 GTi 250 lóerőre húzott 1,6-os turbómotorját kaphatja majd.