Raliautót faragtak a Jaguar-sportkocsiból

2018.11.12. 11:55

Bár manapság már nem nagyon emlegetik, a Jaguarnak is volt sikeres korszaka a raliversenyzésben: az 1940-es és 1950-es évek fordulóján az XK120-asokkal megnyertek néhány rangosabb versenyt. Hivatalosan az első ilyen versenygyőzelem hetvenedik évfordulója lesz 2019-ben, ezért készítettek a Jaguarnál raliautót az F-Type alapjain, és ezért választották alapként pont a sportkocsi nyitott változatát.

Bár versenyezni nem terveznek az autóval, az autó mindenben megfelel az FIA raliautókra vonatkozó biztonsági szabályainak: van benne homológ bukókeret, tűzoltókészülék, központi kapcsoló, meg ami kell, hogy akár hivatalos versenyeken is rajthoz lehessen állítani az autót. A motorja a legkisebb, ami elérhető az F-Type-hoz, kétliteres, 300 lóerős, és megegyezik az utcai kivitellel, de laza talajon a hátsókerék-hajtással együtt ez is bőséges. Ugyanakkor masszívabb, és 4 centivel megemelt futóművet, versenyfékeket, önzáró differenciálművet és alsó védőelemeket kapott az autó.

A gyáriak már az autó hangolásának nagy részét is elvégezték: dél-Walesben, a Walters Arena raliszakaszán végezték a fejlesztési munka nagy részét. A terv az, hogy a következő hónapok során több nagyobb rendezvényen is megmutatják a rali-Jaguart, alighanem az eredeti XK120-assal együtt.