Így lesz a Suzukiból Mercedes vagy Land Rover

2018.11.16. 11:50

Az új Suzuki Jimnyben eleve felfedezhető egy kevés a Mercedes G osztály karakteréből, ám egy japán tuningcégnél elkészítették azt az átalakító készletet, amellyel a hasonlóság tökéletesíthető. És készült egy másik is, amellyel Land Rover Defenderhez tehető hasonlóvá a japán miniterepjáró.

A G osztályt imitáló Little G készlet új hűtőmaszkot, lámpafészkeket, első lökhárítót és sárvédőíveket tartalmaz, ennyi kellett, hogy a Jimnyből mini-Mercedest faragjanak. Nem csodálkoznánk azon sem, ha valahol külön árusítanának éppen ide passzoló háromágú csillagot karikában, azzal lenne teljes a kép, de már így is nagyon kedves karikatúra lesz a Jimnyből.

A Little D másik irányba viszi a formatervet: a motorháztető kiegészítésével, egy másik hűtőráccsal és nagyon spártai külsejű lökhárítókkal elég jól hozza a Jimny a Land Rover Defender karakterét, bár a hasonlóság itt nem olyan mellbevágó, mint a Mercedes-fazonú készlet esetében.

A Damd a jövő évre ígéri a két készletet, és egyáltalán nem csodálkoznánk rajta, ha ölnék egymást érte a vásárlók. Már az alap Jimnyből is sokkal több fogy, mint korábban bárki gondolta volna, és ezek igazán stílusos kiegészítők hozzá.