Kedves kis kupét terveztek a Hondának a diákok

2019.02.13. 11:43

A japán gyártó a torinói IED – az egyik legismertebb ipari formatervező iskola – végzőseinek adott egy lehetőséget, hogy tanulmányautót tervezzenek. Tizenhárom diplomamunka született, a végeredmény pedig egy érdekes kis autó, amely egyszerre kupé és mini-pickup.

A konkrét feladat úgy hangzott, hogy tervezzenek ideális közlekedési eszközt fiatalok számára, a következő hat évre. A kisautó neve Tomo lett, ami japánul barátot, hűséges társat jelent. Hogy pontosan milyen tulajdonságokat terveztek megvalósítani a járműben – például hogy a koncepcióban szerepel-e az önvezetés képessége – azt egyelőre nem árulták el, de annyi a képekből kiderül, hogy egy panel eltávolításával nyitott raktér alakítható ki a hátuljában.

Hasonló tervből persze sok születik a formatervező-iskolákban, a Tomo igazi érdekessége az, hogy az EDAG Italia nevű cég meg is építi az idei Genfi Autószalonra, és úgy tudjuk, a Honda a saját standján ki is állítja.