Így töri el saját magát a Dodge Challenger Demon

2019.02.15. 12:28

Állítólag nem is ritka, hogy egy Demon így elroppantja a saját differenciálművét, bár nem egyértelmű, hogy ez tervezési hiba eredménye lenne. Már egy lehetséges magyarázat is felbukkant, méghozzá egy, a Demon tervezésében annak idején résztvevő cégtől, amely gyorsulási versenyeken az aszfalt előkészítésével, a tapadás növelésével foglalkozik.

A Mass Traction nevű vállalkozás szerint elképzelhető, hogy ha csúszósabb útfelületen többször is teljes teljesítményű állórajtot végeznek egy Demonnal, az ott fellépő lökésszerű terhelések – ahogy a kerék megcsúszik, majd betapad – meggyengíthetik a differenciálművet. Ez később, a nagy tapadású felületen történő, jóval nagyobb, de folyamatos terhelést eredményező rajt során az alkatrész töréséhez vezethet.

Emellett az okok közt az is ott lehet, hogy sok vásárló nem elégszik meg a 840 lóerős gyári csúcsteljesítménnyel. A 6,2 literes, kompresszoros Hemi motor teljesítménye állítólag elég könnyen emelhető 1000 lóerő fölé, és a differenciálmű így nagyobb terhelést kaphat, mint amire a gyári szakemberek méretezték.

A Dodge egyelőre nem nyilatkozott az ügyben, de mivel csak azon az eseményen, ahol a felvétel készült, állítólag öt autónak volt hasonló differenciálmű-törése, és a jelenség már korábban is előfordult, nyilván kénytelenek lesznek foglalkozni az üggyel.