Villanyhajtást kap száz klasszikus Mini

2019.02.17. 11:00

Drágább lesz mint egy Audi E-tron vagy egy alap Tesla Model X, várhatóan mégis szétkapkodják majd a Swind restaurátorcsapatának kis szériáját: száz darab klasszikus Minit pakolnak ki, aztán pakolnak bele sok kortárs extrát és villanyhajtást.

A Mininek volt már egy óvatos próbálkozása tavaly a villanyosított retróautó műfajában, de a Swind szériája kicsit más; ezt megveheti majd bárki, aki befér a százba és van rá 79 ezer fontja (28 millió forint). Hogy mit kap ezért? Egy hosszú évek óta nem gyártott, erősen klasszikussá lett autót, amit egy 108 lóerős villanymotor hajt. A munka persze nem csak annyi, hogy kiváltják az eredeti benzinest: ez egy teljesen más autó lesz a végére. A jelek szerint a Swind ügyesen szórja szét a 24 kilowattórás akkucsomagot az apróságban, mert az eddig 68:32-es tengelyterhelésből 57:43-as arány lett. Közben a benzintank kiszedésével a csomagtere nőtt. 

Ahogy a Jaguar hasonló restauráló projektje, ez sem állt meg a villanyosításnál. Került bele fűthető bőrülés, klíma, USB-csatlakozó, navigáció (képet sajnos nem adtak ki róla) és ezzel együtt egy egészen új beltér. Az ára ettől még indokolatlanul magas, pláne, hogy a 200 kilométeres hatótávja se kimagasló.