Lakókocsiban használnák újra a Nissan Leaf akkumulátorát

2019.02.19. 06:48

A Nissan X Opus nevű szerkezet egy szériagyártású sátor-lakókocsi speciális változata, amelyhez a Nissan szállította az elektromos egységet. A vízhatlan, hordozható elektromos táp különlegessége, hogy a használt Nissan Leaf akkumulátorokból származó, jobb állapotú cellákból építik.

Itt persze nem kell annyi energiát tárolni: a tápegység 700 Wh-nyi akkucellát tartalmaz, és 1 kW maximális teljesítmény leadására képes, ami néhány háztartási fogyasztó táplálására bőséggel elegendő. Konnektorból 230 és 12 voltosak is találhatók rajta, illetve USB töltőcsatlakozók is, azaz szinte bármi ráköthető, ami nem túl nagy fogyasztású. Az egység egyébként a hozzá adott napelemes egységgel 2-4 óra alatt újra is tölthető nap közben, ha derült az idő.

Az Opus Campers sátras lakókocsija egyébként összkomfortos cucc, pneumatikus sátorvázzal, kétszemélyes ággyal, ülőgarnitúrával és beépített konyhával. A Nissan villanykockája nélkül, Air Opus néven már két éve kapható, és nem is olcsó: öt híján 16 ezer angol fontot, vagyis kb 5,8 millió forintot kérnek érte. Ebből következik, hogy bár a használt Leaf akkumulátorokból készített tápegység roppant hasznosnak látszik, viszonylag szűk azoknak a köre, akik ebben a környezetben hozzájutnak majd.