Nem állt meg a zebránál, két hónapra bevonták a borsodi autós jogsiját

2019.05.15. 18:43

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a napokban (14-e és 17-e között) tartja a rendőrség a Zebra terv elnevezésű akciót, aminek már az első napján, kedden megszületett az első komoly bírság. Egy fordos nem adott elsőbbséget egy zebrára kilépő gyalogosnak a rendőrök előtt, amiért a pénzbírságon felül két hónapra eltiltották a vezetéstől. 

3 1798

A Police.hu azt írja az esetről, hogy a fordos 14-én 10 óra 26 perckor Szikszón, a Kassai és a Balassi út kereszteződésében nem biztosított elsőbbséget egy, az áthaladást már megkezdő gyalogos számára. A hatóság - a még aznap meghozott - első fokú határozatában a sofőrt két hónapra eltiltotta a járművezetéstől, és pénzbírsággal sújtotta.

A borsodi rendőrség a közleményben felhívja a közlekedők figyelmét, hogy a folyamatos közúti ellenőrzések során a rendőrök a kiemelt szabálysértéseket elkövetőkkel szemben alkalmazza az azonnali intézkedés és hatósági eljárás elvét, ahogy azt tette a szikszói esetnél. A Zebra terv akció alatt a megye összes városban lehet számolni rendőri jelenléttel a zebrák környékén.