Átalakul az Audi Q7-es

2019.06.26. 12:30

A Q7 konkurenciája erősebb, mint bármikor korábban, az új kihívásokra igyekszik megfelelni az Audi egy komolyabb átdolgozással.

Az Audi hatalmas terepjárója nagyobb és nyomasztóbb volt, mint a legtöbb vetélytársa, de az új BMW X7-es és Mercedes GLS típusok bemutatásával sokkal szorosabb lett a verseny. Egy ekkora autót négy év után persze pazarlás volna leváltani, de egy alaposabb felújítás azért belefért a költségvetésbe.

A legfeltűnőbb változtatás az új hűtőmaszk, amely széltében látványosan megnőtt, viszont jóval vékonyabb krómkeretet kapott, és a sűrű vízszintes helyett ritka függőleges rácsozatot. A szélesebb rács mellett keskenyebb fényszórók férnek el, és ezeknek a belső szerkezetén is változtattak, cserébe az alattuk levő légbeömlők egy kicsivel nagyobbak lettek. Szemből igazán látványos a változás, különösen audis mércével, és ugyanez mondható el a hátulnézetről is. Itt is átszabták a lámpák formáját és belső szerkezetét, az ajtót vaskos krómrúddal díszítették, és a lökhártóba is több fém díszítőelem került. Csak oldalról maradt meg a jól ismert forma, ott viszont tényleg nem változott érdemben semmi.

A motorválaszték egyelőre háromféle 3 literes V6-osból áll majd, két dízelből és egy beniznesből. Az alapkivitel, a Q7 45 TDI 231 lóerős és 500 Nm csúcsnyomatékú motort kap, amivel már egész dinamikus: 7,1 másodperc alatt van százon, a végsebessége pedig 229 km/h. A következő lépcsőfokot az 50 TDI jelenti, amiben 286 lóerős, és 600 Nm csúcsnyomatékú a dízelmotor, így 6,3 másodperc alatt ugrik százra, a vége pedig 241 km/h. A legerősebb Q7 változatba 340 lóerős turbós benzines kerül – ezt 55 TFSI-nek hívják – ezzel már elérhető a 250 km/h-s leszabályzási sebesség, a százas tempót viszont ez is 6,3 másodperc alatt éri el. A fogyasztást mindhárom változatban 48 voltos enyhe hibrid rendszer hivatott csökkenteni, ami állítólag úgy 7 deci megtakarítást hozhat száz kilométeren.

Belül leginkább az új, digitális műszerfal tűnhet fel, a középkonzolra pedig érintőképernyő került az eddig használt touchpad-es megoldás helyett. Hogy ez utóbbi jó irány-e, azt nehéz megítélni, de a kezelőfelület megválasztásában nyilvánvalóan a divatot követi az Audi. Természetesen minden fedélzeti rendszer új szoftvert kapott, és aktualizálták a vezetéssegítő rendszereket is. Ebbe a Q7-esb már minden hardver bekerült, ami egyes, megfelelő infrastruktúrájú városokban a közlekedési lámpákkal való kommunikációhoz szükséges.

A frissítés célja nyilvánvalóan az, hogy javítson az idősödő Audi luxusterepjáró versenyképességén, amelynek négy-öt évet biztosan ki kell még húznia az újabb vetélytársak között, mielőtt leváltják.