Űrszondát küldhetnek az űrben keringő Tesla után

2019.08.24. 14:13

Úgy tűnik, lehet még szürreálisabb az űrben keringő Tesla sztorija. Az eleve extremitástörténelmi történet egy űrszondával lehet cifrább; végeredményben lehet pár fotónk a vélhetően már nagyon leharcolt mesterséges égitestünkről. 

Starman és Teslája a kilövés utáni órákban
Starman és Teslája a kilövés utáni órákban

Épp a napokban írtunk Elon Musk Teslájáról, ami teherszimulátorból lett az emberiség első űrben keringő autója. Akkor az volt az alkalom, hogy 557 nappal a kilövése után a vörös Roadster megtette első körét a Nap körül, azaz az ő ciklusával nézve eltelt az első űrben töltött éve. Ezzel elvileg ki is fulladt a történet, nem nagyon maradt lehúzható bőr a témán – gondoltuk akkor. Ez a friss űrszondás téma egyelőre nem több egy Twitter-bejegyzésnél. Sőt, annál is kevesebb, egy válasz. Ez itt:

bet.png

Amúgy van bármi esélye annak, hogy a SpaceX elindít egy kis űrhajót (szondát), ami utoléri Starmant és készít róla néhány képet? Nagyon érdekes lenne megnézni, hogy néz ki a Roadster és utasa manapság. Így szólt a Musknak címzett kérdés, amire annyi volt a válasz: Pár éven belül.

A maga tömörségében Musk persze megint optimistább a kelleténél, de más módja tényleg nincs annak, hogy újra lássuk Starmanéket. Az autó még a hozzácsatolt rakétafokozattal együtt is csak egy tizenpár méteres tárgy a végtelen világűrben. Nincs az a földi- vagy űrtávcső, amivel egy apró pontnál nagyobbnak fotózható, egy olyan képért pedig kár lenne a távcsövek és a csillagászok idejét pazarolni, amikor legközelebb felénk jár.

A Roadster beltere a kilövés után nem sokkal. Itt már valószínű minden szerves anyagot szétszedett a sugárzás
A Roadster beltere a kilövés után nem sokkal. Itt már valószínű minden szerves anyagot szétszedett a sugárzás

Tudományos szempontból Starman és a Roadstere innentől már csak akkor lehetne érdekes, ha valóban közelről tudnánk megfigyelni, hogyan állja egy földi körülményekre épített autó a mikrometeoritokat, a Nap hatását és a kozmikus sugárzást. Máskülönben ez is csak egy űrben keringő mesterséges égitest a sok közül.

A Rosetta küldetése óta már nem kérdés, hogy a tudomány képes lenne egy ilyen űrrandevúra egy szondával, a SpaceX-et ismerve pedig erre is találnának egy költséghatékony megoldást. Egy a pályánkhoz viszonylag közel keringő égitestről van szó, nem a lehetséges a kérdés, hanem a mikor. Tűnjön bármilyen öncélúnak, egy ilyen küldetés megérdemelné a figyelmet, már csak azért is, mert választ kapnánk a kilövés alatt rengetegszer feltett kérdésre, ami így hangzott:

Ha olvasgatnál még az űrjáró Tesláról, itt találod amit eddig írtunk róla.