A tulajdonosa partnert keres a Jaguarnak

2019.11.12. 12:33

A Bloomberg forrásai szerint a Tata, amely a Jaguar és a Land Rover tulajdonosa, olyan szakmai partnert keres, amely csökkentheti a brit gyártó fejlesztési költségeit, és segíthet Kínában sikeresebbé tenni a két luxusmárkát.

jag1

Egyelőre nehéz megítélni, hogy mennyiben van szó spekulációról. A BMW és a Jaguar-Land Rover között már most van műszaki együttműködés – a britek a német gyártótól vesznek V8-as motorokat legerősebb típusaikba – de a BMW vezetése korábban azt mondta, hogy szorosabb, befektetéssel járó viszonyt nem terveznek kialakítani. A Geely részéről pedig azt jelezték, hogy nem tárgyaltak sem a Tatával, sem a JLR-rel a kérdésről.

A brit gyártó viszonylag kis mérete ellenére meglepően jól működött az elmúlt évtized során, amióta a Tata megvette a Fordtól. Még saját motorcsalád kifejlesztésére is futotta a nyereségből, csak az idén bicsaklott meg a lendület: a Kínában befektetett milliárdokat kellett leírni, miután ott messze a várakozások alatt teljesített mindkét márka.

Külső partnerre leginkább azért lenne szükség, mert az autógyártásban folyó technológiai váltás költségei túl magasnak tűnnek a Jaguar-Land Rover költségvetéséhez képest, még a Tata által biztosított pénzügyi háttérrel együtt sem.