Eliica: nyolc kerék, nyolcszáz lóerő

2004.11.19. 14:48

A két és fél tonnás villanyautó elvileg akár 400 km/h-val is haladhat. A nyolckerekű, áramvonalas jármű egy japán tervező, Hiroshi Shimizu munkája, aki elmondta, hogy a lítium-akkumulátorokkal hajtott jármű az eddigi próbák során 370 km/h végsebességet ért el, kevesebb mint 4 másodperc alatt éri el a 100 km/h-s tempót és hét másodperccel az indulás után már 160 km/h-val haladhat. Jobbat kellett alkotnunk, mint a legjobb szupersportkocsik, mivel egy olyan technológiával próbálunk eredményeket elérni, amely arról ismert, hogy nehézkes, lassú és rövid hatótávolságú járműveket eredményez - mondta az Eliica nevű villamos szörnyeteg szellemi atyja. A jármű hatótávolságról egyelőre nincs információnk, de a nyolc, kerekekbe épített, egyenként 100 lóerős villanymotort tápláló akkumulátor-csomag feltöltése még mindig problémákat okoz: az autót legalább 10 órára töltőre kell tenni ahhoz, hogy teljesen feltöltődjenek a cellák. A nyolckerekű egy másik riasztó tulajdonásga - persze az óriási gumiabroncs-számla mellett - hogy egy szériagyártású példány durván negyedmillió euróba kerülne, bár még így is sokkal olcsóbb lehetne, mint a hasonlóan gyors és hasonlóan értelmetlen Bugatti Veyron...