Kémfotókon a legtestesebb Volkswagen

2020.01.17. 16:53

Tanulmányként már tavaly tavasszal bemutatták az SMV nevű Volkswagent Kínában, és ahogy már akkor sejteni lehetett, a szériagyártás sincsen távol. Most valahol Észak-Európában fotózták le, ahol a hidegtűrés-teszteket végzik rajta, de valószínű, hogy a bemutatót is megtartják még az idén.

Az álcázás miatt ugyan nem látszik minden részlet tisztán, de annyi igen, hogy a tesztautón kisebbek a légbeömlők, és a felnik, mint a tanulmányautón voltak. Egyéb szempontból viszont nincs érdemi változtatás az 5,1 méter hosszú szabadidő-autón.

Egyelőre úgy tudjuk, hogy a FAW-VW-nél fejlesztett modell csak Kínában készül majd, bár a mérete alapján valószínűleg Észak-Amerikában és a Közel-Keleten is meg lehetne próbálkozni a forgalmazásával. A különös motorválasztékról már tavaly hallhattunk: a jól ismert kétliteres négyhengeres turbós benzinmotor mellett kínálnak majd a típushoz egy 2,5 literes, 299 lóerős hathengeres turbómotort, amelyet a régebbi, EA390 kódjelű VR6-os motorból fejlesztettek ki.

A bemutató pontos időpontját egyelőre nem jelentették be, de egyáltalán nem lepődnénk meg, ha az áprilisi Pekingi Autószalonon már a gyártásra szánt változatot állítanák ki.