Ilyen a Maserati, amikor nem számít az ára

2020.01.18. 10:51

A jelenleg kapható Quattroporte, a Levante és a Ghibli modellekre épülő, mindössze százdarabos, különleges kiadást jelentett be a Maserati, hogy így idézze fel a nyolcvanas években gyártott Royale-sorozat emlékét.

Maserati-Quattroporte-Ghibli-Levante-Royale-04 (1)

A 1986-os Quattroporte kiemelkedett a Maserati Royale-ok közül. Csak ötvenegy példány készült belőle, 4,9 literes, V8-as motorral szerelték, amely közel háromszáz lóerős volt. A ma harmincnégy éves ritkaságot a motorján kívül elektromosan állítható, puha bőrülések, illetve fabetétes ajtók és műszerfal tették különlegesebbé, sőt, rádiótelefont is telepítettek az első ülései közé. A hátul ülők számára kihajtható asztalkákat szereltek az ajtókba és a ritka Quattroportét kizárólag speciális zöld, illetve kék fényezéssel árusították.

maserati royale-1986-90 r2.jpg

Méltó utódait hasonlóan nagy odafigyeléssel tervezték. Ezekbe Bowers&Wilkins hangrendszer, napfénytető, és sötétített üveg kerül, illetve kéttónusú Pieno Fiore vagy Zegna Pelletessúta bőrkárpitozás különbözteti meg őket az átlagos Maseratiktól. Az utóbbi elnevezés mögött egy rangos divatcég áll, amely kizárólag a Maseratinak készít vékony nappabőr csíkokból szőtt pihekönnyű, finom, időtálló kárpitozást. A felsoroltakon kívül az autókba számos, más esetekben feláras kényelmi és biztonsági felszerelést is beépítenek, illetve egyebek mellett parkolást és vezetést segítő elektronikát.

Maserati-Quattroporte-Ghibli-Levante-Royale-08 (1)

Az új Maseratik különleges kék és zöld fényezést kaptak, melyek a Blu Royale és Verde Royale nevet viselik. Mindhárom modellt 21 colos könnyűfém felnivel szerelik, féknyergeik pedig ezüst színűek. A kortárs Royale-okba háromliteres, V6-os benzin- és dízelmotorok kerülnek, előbbiek 350, illetve 430 lóerősek lehetnek, az utóbbiak 275 lóerősek. A korlátozott példányszámban készülő Maserati Royale hármast nem csak külső jegyeik és egyedi felszereltségük alapján könnyű megkülönböztetni a többitől, hiszen mindegyikbe sorszámtábla kerül.

A Royale Ghibli ára közel 31 millió forintnak megfelelő összegtől kezdődik, a Levante-é 33-tól, a Quattroporte-é pedig 40 milliótól. Az összesen száz példány mindegyikét lefoglalózták már, és az elsőket márciusban vehetik át a megrendelők.

Forrás: Carscoops