Meredeken nőnek a Renault villanyautó-eladásai

2020.01.20. 13:40

A Renault láthatóan vagy tíz évvel előzte meg a korát a teljes elektromos kínálat bevezetésével, legalábbis erre utal, hogy tavaly minden eddiginél nagyobb mennyiségben tudták eladni a villamos hajtású típusokat.

A jelenség elég látványos: 2017-ben még 36 300 elektromos autót adott el a Renault, 2018-ban már 49 300-at, 2019-ben pedig már 62 447-et. A legnépszerűbb típus egyértelműen a Zoe volt, ebből önmagában több mint 48 ezret adtak el, a második pedig a Kangoo Z.E. volt 10 349 eladott autóval. Ezen felül még a Kínában épp csak bevezetett K-ZE produkált szemmel látható forgalmat, ebből 2658-at értékesítettek. Az eredményekbe a Twizy eladásai nem számítanak bele, mivel ez sehol nem számít teljes értékű személyautónak, ahol kapható.

A Renault 2010 óta kínál szériagyártású elektromos típusokat, a Zoe-t, az egyetlen, kizárólag villanyautóként elérhető típusukat pedig 2012 óta gyártják. Éveken át azt mutatták az eladások, hogy a cég rossz lóra tett: 2016-ig a Zoe eladásai nem lépték át a 20 ezer példányt, a Fluance Z.E. gyártását pedig le is állították, annyira kevés kelt el belőle. Most viszont az látszik, hogy a Renault-nak mégis kifizetődhet a befektetés. Ha nem is feltétlenül közvetlenül, de a megszerzett tapasztalatok nyújtotta előny révén mindenképp.