Sportos kétajtós készül a Skoda Scalából

2020.03.23. 16:49

A Skodánál hagyomány, hogy a diákok minden évben átépítenek egy-egy autót saját elképzeléseik szerint. Készült már többféle kupé, kabrió és pickup is, az idén pedig a Scala alapjaira készül egy speedster-szerűség.

Az idei koncepciót Oliver Stefani vezető tervező segítségével alakította ki a projektben résztvevő mintegy húsz diák, és persze a gyár mérnökei is a segítségükre lesznek az építés során, de az ötletek és a kivitelezés egy jelentős része is a tanulóktól származik.

A tervek szerint júniusban mutatnák be a kész járművet, bár a koronavírus-veszély kapcsán bevezetett intézkedések miatt valószínűleg ez a projekt is csúszhat, így az sem lehetetlen, hogy csak a nyár végére válik kézzel fogható tárgy a látványos rajzokból.