Európába jön a Renault olcsó villany crossovere

2020.04.04. 11:18

A Renault 2020 elejére tervezi bemutatni a K-ZE második generációját, amit már Európába is elhoznának. A modell egy ideje már létezik Indiában, ahol nagyon kedvező áron kapunk egy rettenetesen fapados és kis teljesítményű villanyautót. A kontinensünk ízlésvilága csak egy dolog, mert a K-ZE nem lógott volna ki az utcaképből, viszont a biztonsági előírásokat nem tudta teljesíteni.

Emiatt az egész karosszériát átdolgozták, és a hajtásláncot sem hagyták érintetlenül. Az autó kicsi, méretileg a 4,3 méter hosszú Captur alatt foglal helyet a palettán, ezzel szemben a Renault mégis 550-600 kilométeres hatótávot ígér egy töltéssel - persze csak a csúcsmodellnek, lesznek kisebb akksis változatok is. Hatalmas ugrás lenne, mert az előző K-ZE hatótávja a valóságban olyan bő 150 kilométer körül volt, ráadásul nem tudott gyorsabban menni, mint 104 km/óra.

Az autót a Párizsi Autószalonon mutatták volna be, ami viszont idén a járványhelyzet miatt elmarad. Az első darabok a Renault szerint 2021 tavaszán kerülnek a kereskedésekbe, bár jelen pillanatban nem lehet tudni, hogy mit enged majd a járvány, de főleg a gazdaság. A K-ZE egyébként Dacia néven is megjelenik majd várhatóan egy olcsóbb kivitelként. Erre főleg a Dacianak van szüksége a kibocsátási értékek miatt, de a Renault flottaátlagát is húzza majd a Zoéval együtt.