Megvan a szimulátoros autóversenyzés első komoly csalási ügye

2020.05.25. 09:55

Abt nem igazán volt eredményes az idei, virtuális Formula E első négy futamán. Alighanem ezen igyekezett változtatni azzal, hogy valaki mást ültetett be a szimulátor-ülésbe maga helyett, olyat, aki ebben a műfajban sokkal inkább otthon van. A helyettes azonban túl gyors volt, ezen bukott le Abt.

A gyanút az keltette fel, hogy Abt autója a második leggyorsabb volt az időmérőn, és harmadikként végzett a versenyen, sokkal jobb helyen, mint az előző négy futamon bármikor. Ráadásul a videóközvetítésen, amelyen általában látható a versenyző, épp a fejét takarta ki egy mikrofon.

A versenytársak ezek után jelezték a szervezőknek, hogy valami nincsen rendben. Abt bevallotta, hogy az Audi által támogatott, 18 éves e-sport versenyző, Lorenz Hörzing versenyzett helyette. Büntetésképpen Abt elveszítette minden eddigi pontját – sok nem volt neki – és 10 ezer eurós bírságot kapott, amit nem a szervezőknek kell befizetnie, hanem az általa választott jótékony célra kell felajánlania. Hörzing egy kicsit rosszabbul járt, őt a szezon teljes hátralevő részére eltiltották a versenyzéstől.

Az Audi ezzel kifejezetten rosszul járt: így mindkét kategóriában, a Formula-E versenyzőknek és a profi szimulátor-versenyzőknek kiírt bajnokságban is utolsók, ráadásul ez utóbbi kategóriában versenyzőjük sincsen.