Durva sportszedánt készített a Honda luxusmárkája

2020.05.29. 18:01

Bár a szedánok világszerte kezdenek kimenni a divatból, a Honda luxusmárkája, az Acura bemutatott egyet, amellyel kifejezetten a sportos modelleket kereső vevőket célozzák.

A TLX a Honda Accordon alapszik, de külsőre sokkal agresszívebb annál. A forma elég lendületes hozzá, hogy valamelyest elfedje az autó méreteit is, pedig az új Acura nem kicsi: a tengelytávja 2,87 méter, a hossza 4,92 méter, a szélessége 1,9 méter, a magassága pedig 1,43 méter.

Egyelőre csak a négyhengeres változatát mutatták be: ennek az orrában kétliteres turbómotor dolgozik, amely 276 lóerős, és 379 Nm a csúcsnyomatéka, amivel a gyáriak szerint ez a legerősebb alapmotor a kategóriában. A motorhoz tízfokozatú automata váltó jár majd, és alaphelyzetben fronthajtás, de felárért összkerék-hajtással is elérhető lesz, ami ezen a teljesítményszinten már indokolt lehet.

Ez azonban csak a választék felét jelenti: a gyáriak későbbre ígérnek egy V6-is Type S változatot is, amely állítólag már csak összkerék-hajtással lesz elérhető, és turbós V6-os motort kap majd. Ennek a képességeiről egyelőre csak találgatások vannak, de valószínűleg nem tévedünk nagyot, ha 350 és 400 lóerő közé várjuk az új motort.

A Honda a formatervet Európában is levédette, így elvileg nem lehetetlen, hogy a TLX-et itt is elkezdjék forgalmazni a Honda kínálat részeként, de erre azért elég kicsi az esély.