Tudják miféle autó a Nagy Tábornok?

2020.09.17. 12:36

Számon tartani sem könnyű, hogy hányféle kisebb-nagyobb autógyártó működik a Népi Kínában: miután állami támogatást kaptak az ilyen fejlesztésekhez, százszámra alakultak ilyen vállalkozások. Ezek egyike a Foton Motor, amely teherautó-fronton igazán erős – egyebek közt a Mercedes helyi gyártási partnere is – de kisebb modelleket is készít.

Európában a Borgward márkanév feltámasztása kapcsán hallhattunk a vállalatról, amibe, úgy hallani, elég csúnyán belebuktak, Kínában viszont árusítanak terepjárókat, egyterűeket és pickupokat saját nevük alatt. Ezek egyike a Da Jiang Jun nevű alvázas, közepes pickup, amelynek a neve azt jelenti, hogy A Nagy Tábornok. Ám nem csak a név tűnik elnagyolt viccnek, a formaterv is: Amerika legnépszerűbb pickupjának, a Ford F-150-nek a legerősebb Raptor változatát másolták le a kínaiak, épp csak annyira eltorzított formában, hogy már nehéz legyen belekötni.

Az eredeti Ford dizájn eleve inkább sokkal látványosabb, mint amilyen ízléses, és ez talán még inkább igaz a nagy vörös FOTON felirattal díszített kínai másolatra. Az autó egyébként kétliteres, turbós, 238 lóerős benzinmotorral, és többféle, ismeretlen teljesítményű dízellel is készül – ez utóbbiak 2 és 2,5 literesek. Úgy tudjuk, a típus egyébként a megszokott alvázas, hosszmotoros közepes pickup-alapokra épül, és a ZF nyolcfokozatú automata váltóját kapja.

Valószínű egyébként, hogy a Foton ezt a modellt csak kínai forgalmazásra gyártja, és ameddig nem viszik az ország határain kívülre, nem is lesz a formalopásból gond – legalábbis az eddigi gyakorlat ezt mutatja.