A Nissané lehet a leghatékonyabb hibrid hajtás?

2021.02.27. 07:56

Az Európában az új Qashqai-jal bemutatkozó e-Power soros hibrid hajtás állítólag negyedével hatékonyabban működhet, mint az iparági hibrid átlag, amely a japánok szerint 40% körül van. Ez pedig kisebb fogyasztást és károsanyag-kibocsátást jelent.

Ilyen, 50%-os termikus hatásfokú, szériagyártású modell egy darabig persze még nem lesz, de Toshio Hirai szerint, aki a Nissan hajtásfejlesztésért felelős alelnöke, az már kiderült, hogy ezt a nagy lépést is meg lehet tenni. „Ötven évbe telt, hogy a hagyományos motorok hatásfokát 30-ról 40%-ra emeljük, de az e-Power révén néhány éven belül elérhetővé válik az 50%. Ez lesz a mérnökeink elsődleges kihívása.” - fogalmazott.

Az e-Power lényege, hogy a benzinmotort csak az akkumulátor utántöltésére használja, így a motor eleve a legjobb hatásfokú üzemállapota környékén tartható. Emellett állítólag sikerült szegényebb keverékkel, nagyobb sűrítési viszony mellett üzemeltetni a motort – egyelőre kísérleti körülmények között – ami a hatásfok további javulását hozta.

Azzal nyilván a Nissannál is tisztában vannak, hogy a belsőégésű motornak hosszú távon nincs sok perspektívája – ha minden igaz, egy-másfél évtized múlva kevés piac lesz, ahol egyáltalán engednek majd ilyet forgalmazni – de a közeljövőben még előnyös lehet, ha hatékonyság terén megelőzik a konkurenciát.