A BMW-sek összkerékhajtást akarnak

2021.03.06. 09:54

Ősszel mutatta be a BMW az új M3-ast és M4-est, lassan pedig már a legyártott példányok szállítása is beindul. Először a hátsókerekes kivitelek kerülnek gazdáikhoz, az összkerekes változatokra ugyanakkor még várni kell. Pedig – némi meglepetésre – a vevők inkább a négykerékhajtású BMW-ket keresik.

2

Ezt az amerikai bevezetés kapcsán árulták el a német márka kommunikációs munkatársai, de a statisztika nem a tengerentúli adatokra épül, hanem világviszonylatban tükrözi az igényeket. Ebből kiderül, hogy az M3 esetében az egyszerű hátsókerekest várhatóak az ügyfelek 12 százaléka választja, 28 százalék megvárja a Competition-csomagos verziót. Kereken 60 százalék az xDrive-os Competitionre nyújtotta be igényét.

Az M4-nél még inkább eltolódnak az arányok. A sima M4-est csupán nyolc százalék venné, a Competitionre 29 százalék ácsingózik. Így a maradék 63 százalék egyértelműen az összkerekes, vagyis xDrive-os M4-et vinné haza.

Érdekesség, hogy míg az összkerékhajtású változatok kizárólag automata váltóval érhetőek el, addig a hátsókerekes példányoknak éppen a kézi váltó lehet a fő vonzereje. A BMW szakemberei szerint például az Egyesült Államokban a világ többi részéhez képest népszerűbb a kézi váltós szedán, vagyis az M3.