Elhunyt az Indy-legenda Al Unser

2021.12.11. 07:14

Hosszú betegség után, 82 éves korában elhunyt az amerikai autósport egyik legnagyobbja, Al Unser. Az Unser versenyzőcsalád egyik feje hét hónappal bátyja, a szintén sikeres autóversenyző Bobby Unser után halt meg.

hteh

Ahogy azt Bobby halála idején írtuk, Al Unser és testvérei, Bobby és Jerry az ötvenes években lettek profi autóversenyzők. A testvértrió nagybátyjukat, Louis-t követve vágott bele az autósportba, Bobby és Al pedig évtizedeken át voltak koruk élmenői az USAC versenyein, ami a pálya- és dirtversenyzés csúcsa volt abban az időben arrafelé.

Akárcsak Bobby, Al is sikeres tudott lenni a pályaversenyzés mellett a hegyifelfutókon is: a műfaj legnevesebb versenyét, a Pikes Peak-i felfutót kétszer is megnyerte. Kimagasló sikereit az oválpályás Indy-futamokon érte el. Négy Indianapolisi 500-as győzelmével holtversenyben Foyttal, Castroneves-szel és Mears-szel – a verseny legsikeresebbje, és máig ő tartja a rekordot a verseny történelmében a legtöbb élen töltött körszámban: 1965 és 1994 között összesen 644 kört töltött az élen a futamon. 

Alt még 2004-ben diagnosztizálták rákbetegséggel, december 9-én bekövetkezett halála az amerikai sajtó szerint összefügg a kórral. A 82 éves korában elhunyt versenyzőlegenda idén már a harmadik halott az Unser-család ismert tagjai közül. Bobby-n túl ugyanis Al unokaöccse, a szintén autóversenyző Bobby Unser Jr. is idén halt meg.