Évekre előre elfogyott minden GMC Hummer

2022.04.02. 07:04

A viszonylag nagy érdeklődés érthető: a GMC Hummernél jelenleg nemigen létezik nagyobb elektromos jármű. Az ezer lóerős, 212,7 kWh-s akkumulátorral felszerelt óriási pickup az elsők között van, amely tökéletesen passzol az amerikai óriás-SUV-k és pickupok divatjába, mégis tisztán elektromos hajtású.

1

A méreteihez és teljesítményéhez mérten még egész elfogadható is az ára: 112 595 dollár az agyoncsicsázott Edition 1 induló változat is. Ezért olyan járművet szállítanak, amely menetkészen 4,1 tonnát nyom, és ebből csak a padlóba épített moduláris, két emeletes akkumulátor 1325 kilós. Ennek fényében talán érthető, hogy miért van szükség ezer lóerős hajtásláncra.

A Factory Zero üzem azonban elég lassan indul be: egy március közepi visszahívási dokumentumból kiderült, hogy forgalomba helyezni csak tíz autót sikerült a tavaly decemberi gyártásindítás óta. Az ilyesmi persze nem meglepő egy annyira új megoldásokat tartalmazó modell esetében, mint a GMC Hummer.

Duncan Aldred, a GMC alelnöke azt mondja, mostanra sikerült valamelyest felpörgetni a termelést, de a 65 ezer megrendelés teljesítése így is időbe telik, nem is kevésbe. „Ha ön ma adja le a rendelését egy pickupra, 2024 előtt biztosan nem kaphatja meg.” - vázolta a helyzetet Aldred.