Ezek az ős-sportkocsik valójában vadiújak

2022.06.25. 06:09

Nem egyértelmű a megítélése az autóritkaságok gyári utánépítéseinek, de az ilyen continuation – azaz folytatás – néven piacra dobott autók az eredeti példányok tulajdonosainak hangos rosszallása ellenére is egyre sokasodnak. Ezúttal a Bentley jelentette be, hogy tizenkét vadiúj példányt épít a Speed Six típusból, amellyel 1929-ben és 1930-ban Le Mans-i 24 órást nyertek.

A legelső ilyen autó, amely az eredetiek tökéletes másolata lesz, még az idei év második felében elkészül a tervek szerint. A Speed Six Car Zero lesz a mesterdarab, ahol megoldják az esetlegesen felmerülő problémákat, és ez alapján szervezik a későbbi gyártást, amely 2023-ban kezdődik. Az eredeti versenyautó legrövidebb és legerősebb változata lesz a minta: a 6,5 literes, hathengeres motor ebben 200 lóerős, ez mozgatja a tekintélyes, 3,35 méteres tengelytávú, alvázas gépet.

A Bentley a tervek szerint 1,5 millió fontért – átszámítva úgy 701 millió forintért – ad majd egy-egy ilyen autót, ami egyben a magyarázat is a műfaj létezésére. A magas ár ellenére elég valószínűtlen, hogy ne fogyjon el az összes új Speed Six, már csak azért is, mert valószínű, hogy az új példányok ára a jövőben már csak emelkedni fog.