Nagy a titkolózás az afrikai villanyautó körül

2023.05.28. 16:06

Újabb startup alakult elektromos autók gyártására, ám ennek a cégnek az üzleti modellje lényegesen eltér az egyesült államokbeli és kínai villanyautós startupok módszerétől.

Atlas néven újabb startup autógyártó vállalkozás alakult azzal a céllal, hogy tisztán elektromos autókat állítson elő – írta a Carscoops autós szakportál. A marokkói hátterű vállalat végre nem az Egyesült Államokban vagy Kínában alakította főhadiszállását, hanem az Európában, azon belül Londonban.

A marokkói gyökerekkel rendelkező alapítók az ígérik, hogy cégük az első olyan villanyautóval fog előállni, amit Afrikában terveznek és ott is fognak gyártani. Az autó előállítását 2026-ban akarják elindítani, majd ezt követően 2027-ben kezdődhet el a piaci értékesítés.

elektromos-auto-toltes-444924

A fejlesztésben teljesen más utat követnének, mint a villanyautó-gyártásra létrejött amerikai és kínai startupok. Nem saját maguk találják ki az autót, hanem minél több elemét küldő beszállítóktól (OEM) fogják beszerezni. Ezzel akarják a minimálisra csökkenteni a kutatási és fejlesztési költségeket. Az Atlas tájékoztatása szerint egy „magas műszaki tartalmú, megfizethető árú, teljesen elektromos meghajtású autóval fognak előállni, amelyet a marokkói tervezés és identitás inspirál”.

Ebből egyelőre egy nagyon sematikus sziluett készült el. Valójában fekete háttér előtt egy néhány fehér vonallal felvázolt autó vonalait láthatjuk. Ennek alapján az sejthetjük, hogy egy kompakt méretű SUV-ra emlékeztető autó van a tervezők fejében. A projekt nagyon a kezdetén jár, ha a gyártás valóban három év múlva kezdődik, akkor meg van idő a tervek pontosítására.

Az Atlas modelljének még nincs neve. Annyit lehet róla tudni, hogy egy ismert autógyártó bevált villanyautó-platformjára akarják építeni. A cégvezetők titokzatosak, semmit sem árulnak el arról, melyik autógyártó lehet OEM-partnerük.

Az Autocar korábbi cikke szerint az Atlas vezérigazgatója azt akarja, hogy a kutatási és fejlesztési kiadások a befektetési költségnek mindössze öt százalékát tegyék ki. Ennek érdekében lényegében az autó minden összetevőjét az autóipari "áruházak" polcairól levehető, „dobozos” alkatrészekből akarják összeállítani. A gyártáshoz a legmodernebb technológiával felszerelt üzemet akarnak építeni Marokkóban. A termelésben a brit autóipari technológiára és tudásra, illetve az európainál jelentősen olcsóbb észak-afrikai munkaerőre akarnak építeni. Az Atlas villanyautóit kezdetben Európában, a Közel-Keleten és Afrikában akarják értékesíteni, később megcéloznák a világpiacot is. Be akarnak szállni az akkumulátortöltő-hálózatok építésébe is.

Az Atlas két alapítója Mohammed Yehya El Bakkali, a vállalat vezérigazgatója, és Mohammed Hicham Senhaji Hannoun, aki a főmérnöki tisztséget látja el. Hamarosan bemutatják a cég tanácsadó testületét, ígéretük szerint ennek munkájában az autóiparban széles körben elismert szakemberek fognak részt venni.