Bemutatkoznak a PSA és a Toyota közös kisautói

2004.12.01. 10:34

A három kisautót eltérő orr- és farkiképzésük különbözteti meg egymástól, a kocsiszekrény azonban láthatóan azonos. A Citroën C1-nek, a Toyota Aygónak, a Peugeot pedig 107-esnek nevezi saját ötajtós városi kisautóját, de mindhárom csöppség a csehországi Kolinban felépített új gyárban készül, ahol évente akár 300 ezer jármű legyártására is lehetőség van.

A három autócska méretei közt van ugyan néhány milliméter különbség az eltérő futómű-beállításoknak és az eltérő első- és hátsó lökhárítóknak köszönhetően, de hosszában mindhárom felülről súrolja a 3,4 métert, magasságuk 1,47 méter körüli, szélességük pedig nem haladja meg az 1,63 métert. A trió kétféle motorral kerül gyártásba, egy egyliteres benzines vagy egy 1,4 literes turbódízel kerülhet a rövid és meredek motorháztetők alá. Azt konkrét adatok híján csak sejthetjük, hogy a benzinmotor a Toyotától, a dízel pedig a PSA-tól származik, ahogy azt is, hogy teljesítményük 65 és 75 lóerő közé esik. Pontosabb adatokat a három kisautóról 2005 márciusában a Genfi Autószalonon tartott bemutatón közölnek a gyártók.

A jelenlegi tervek szerint a C1, az Aygo és a 107-es kizárólag Európában lesz kapható, és a két gyártó reményei szerint alacsony áruknak és praktikus kialakításuknak köszönhetően alaposan megszorongathatják a konkurencia hasonló méretű modelljeit, így a Fiat Pandát, a Renault Modust, a Kia Picantót vagy épp a Suzuki Altót, hogy csak néhányat említsünk a közvetlen ellenfelek közül.