REVS - A HVTM címlappályázatának értékelése

2004.12.07. 11:43

Ahogy már az Élet a címlapon pályázat kiírásában sejtettük, ezúttal nehéz feladat elé állítottuk tunereinket. Kitalált autós magazinunk a REVS borítójára több virtuális autót kellett elkészíteni, és egy címlapszerű képet kellett összeállítani belőlük. A szigorú feltételek ellenére tucatnyi pályázó küldött be összesen 16 képet, volt aki kettőt, illetve négyet is.

A pontozásban most is részt vett egy szakmai zsűri; az ő értékelésüket duplán számoltuk, a pályázókét, a többi tunerét, látogatóét szimplán. A versenyben viszont amatőrök indultak, egyikünknek sem szakmája a kiadványszerkesztés, így a művek mindegyikébe becsúszott néhány hiba. Sok esetben jó kompozíciók születtek viszonylag elnagyolt autók képeiből; máshol viszont jól megcsinált gépek szerepeltek kevésbé előnyösen elrendezve. A logók némelyike nem volt elég hangsúlyos, de volt olyan is, amelyik túlzásnak tűnt. A feliratokkal, betűtípusokkal is sokat küzdöttünk, kiderült, hogy nem is egyszerű a betűtípusok kiválasztása, vagy a szövegek színének összehangolása a háttérrel.

 
   
   

Az első három helyezett elég alaposan rávert a többiekre. A harmadik _Greg_ lett Volkswagen Corrado főtémájú magazin-címlapjával. Neki sikerült a korrekt kidolgozású újdonságokat (Touareg, II, Alfa GT Coupe) jól elhelyezni, bár a feliratokkal hadilábon állt. (183 pontjával egy saját másik munkáját taszította le a dobogóról, további két műve a középmezőnyben végzett).

 
   
   

A második helyet a HVTM saját próbálkozása, vagyis Hammer szerezte meg 197 ponttal. Egy új orrmotoros Porsche mellett a körítés kisautókból állt. A szakmai zsűri tagjai ebben az esetben leginkább a logó súlytalanságát, illetve a feliratok színválasztását kritizálták.

 
   
   

A legjobban sikerült REVS címlapon a Mercedes és a BMW középmotoros autói küzdenek egymással, néhány egyéb típus és népes hölgykoszorú kíséretében. Mint tudjuk, szép nőkkel mindent el lehet adni, de itt ennél többről lehet szó, hiszen Tyler magazinja úgy gyűjtött össze 243 pontot, hogy a huszonhét pontozó közül tizenhatnál nyert. (Bár a legszigorúbb kritikusok szóvá tették a kissé széteső kompozíciót és a túlságosan sokféle betűtípust.)

Gratulálunk Tylernek, aki a rendőr-Mustang után másodszor is az első helyen végzett. Hamarosan postázzuk a nyereményét, a HVTM-pólót, és a dedikált Best of Totalcar kötetet. A többieknek is köszönjük a részvételt, a pontozóknak pedig az értékelést.

Decemberi virtuáltuning-versenyükön dakaros tereprali-autókkal indulhatnak a tunerek, várjuk az autókat.