Stagnált a magyar autópiac 2004-ben

2005.01.18. 12:32

Alig 0,2%-kal csökkentek az autóeladások Magyarországon a tavalyi év során. A Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének adatai szerint az összkép alig változott a személyautó-piacon: még mindig a kisautókból fogy a legtöbb, és továbbra is a Suzuki, az Opel és a Renault típusai a legnépszerűbbek, bár mind a márkák mind a kategóriák eloszlásában a kiegyenlítődés jelei látszanak.

Tavaly összesen 208 044 új személyautót értékesítettek Magyarországon, azaz pontosan 397-tel kevesebbet mint egy évvel korábban. Az eladott autók 52,4%-a a kisautók közül került ki (tavalyelőtt ugyanez a szám még 55,6% volt), míg a kompakt modellek 28,7 (2003-ban 26,4%), a minik 4,3 (2003, 4%), az egyterűek 4,9 (2003, 4,6%), a középkategóriás autók pedig 6,4%-kal (2003, 6,3%) részesedtek a piacból. A többi kategória részesedése külön-külön továbbra sem éri el az 1%-ot. Általánosságban elmondható, hogy a kisautókból kevesebbet vásároltak a magyarok, míg szinte minden másból többet.

Korábban sokan feltették a kérdést, hogy hogyan bírja majd a versenyt Suzuki a szuperolcsó Swift nélkül. Mint kiderült, határozottan jól: a márka ugyan vesztett valamit a népszerűségéből - 19,1-ről 16,3%-ra csökkent a piaci részesedése - de tavaly is sikerült 33 855 Suzukit eladni, így a japán-magyar márka továbbra is több mint 9000 autóval vezeti az autós slágerlistát. Az Opel második helye egyelőre szintén nincsen veszélyben: a német autókból még mindig 24 147 fogyott, bár a márka részesedése 13-ról 11,6%-ra esett vissza. A harmadik Renault eladásai alig változtak: ha csak a rombusz-jelvényre koncentrálunk, akkor a 19 408 eladott személykocsi bizony visszaesést (9,5-ről 9,3%-ra) jelent, de a 953 Daciával együtt a mérleg már a növekedés felé billen. Az első 17 gyártó - ezek adják az összes eladások 96%-át - sorrendéjben a negyedik helyet a Skoda (17 089 autó, 8,2% részesedés, +12,4% növekedés), az ötödiket a VW (15 665, 7,5%, +5,8%) szerezte meg, a hatodik pedig a Chevrolet illetve Daewoo (14 601, 7%, +26,1%), amelynek láthatóan jót tett a névváltás. A további sorrend a következő: Ford (14 101, 6,8%, +34,3%), Peugeot (13 686, 6,6%, -6,1%), Toyota (12 413, 6%, +19,2%), Fiat (8539, 4,1%, -7,4%), Citroën (7535, 3,6%, -25,4%), Seat (6113, 2,9%, -9,6%), Nissan (4215, 2%, -0,7%), Honda (2905, 1,4%, +26,3%), Mazda (2429, 1,2%, +20,5%), Hyundai (1875, 0,9%, -2,2%), Kia (1491, 0,7%, +80,3%). A legnépszerűbb prémium-márkák közt az Audi (1350, 0,6%, +14,9%) az első, megelőzve a Mercedest (1129, 0,5%, +9,4%), a Volvót (1111, 0,5%, +11%) és a BMW-t (861, 0,4%, +7,5%).

Ha nem az autómárkákat hanem az egyes cégcsoportok termékeit nézzük, akkor persze már a kép: az első a VW csoport lesz (Audi, VW, Seat, Skoda, összesen 42 536 autó), a második a GM (Opel és Chevrolet/Daewoo, 38 748 autó), a Suzuki pedig csak a harmadik (33 855 autó). A konszernek közt negyedik a PSA csoport (Peugeot és Citroën, 21 221 autó) míg a Renault az ötödik (Renault és Dacia, 20 361 autó) és a Ford (Ford, Mazda, Volvo, Jaguar, Land Rover, 17 769 autó) a hatodik.