Végre itt a Mercedes R-osztály

2005.03.24. 12:41

A New York Auto Show egyik - nyilván háromágú - csillaga az új Mercedes típus, az R-osztály végleges változata. A típuson hosszú évek óta dolgoznak a Mercedesnél: először még 2002-ben mutatták be a prototípust Vision GST néven, azután a végleges formát is tesztelték tavaly Párizsban Vision R fedőnév alatt. A sok óvatoskodásra valószínűleg a típus újszerűsége miatt volt szükség: az R-osztállyal olyan mindenre jó autót próbáltak összehozni, ami egyaránt megállja a helyét a Metropolitan parkolójában, egy családi pikniken a Sziklás-hegységben és költözködéskor.

Az 5,157 méter hosszú jármű valóban sokoldalú jármű: a luxuskivitelű belső térben három üléssort helyeztek el egyenként két-két üléssel, amelyek közül a középső kettő hosszirányban állítható, és a hátsó négy támlája lehajtható. Az R-osztályban ráadásul már alapállapotban is elég sok a hely: az első üléseken ülőknek hosszában akár 920 mm-nyi hely is juthat, míg a két hátsó üléssor utasai 840 mm-en helyezkedhetnek el. Az első és a középső üléssorok tologatásával azonban elég szabadon változtathatóak ezek az értékek: középen akár 990 mm-re is növelhető az üléstávolság, és leghátul is elérhető a 920 mm-es érték, persze a többi üléssorban ülő utasok rovására. Emellett az R-osztály könnyen átalakítható kétüléses áruszállítóvá is: ekkor 2,057 köbméterig bővíthető a raktér, és akár 2,02 méter hosszú tárgyak is elférnek benne. A tágas belső elsősorban az autó jellegzetes arányainak köszönhető: a rövid orr-rész révén az autó hosszának 64%-át az utastér teszi ki.

Az egyterűekre jellemző tágas és jól variálható belsőt ugyanakkor luxuskivitelben tálalja a Mercedes: a kárpitozás természetesen bőrből készült, a térérzetet üvegezett tetővel növelték meg, és már az alapváltozathoz is kétzónás klímaberendezés jár, amelyet külön állíthatnak az első és hátsó utasok. Ráadásul külön megrendelésre még több hőmérséklet-zónájú légkondicionálót szerelnek az autóba, így egész időjárási rendszerek modellezhetők az autón belül.

Az R-osztály azonban nem egy egyszerű luxuskombi: az állandó négykerék-hajtásnak és az állítható magasságú légrugós felfüggesztésnek köszönhetően rossz úton vagy barátságosabb terepen is megállja a helyét, ugyanakkor országúton teljes mértékben személyautóként viselkedik. A sokoldalú járműbe a felső kategóriákra jellemző módon hétsebességes automata váltót szerelnek, amelyhez háromféle motor társulhat. A típus elsődleges piacán, Észak-Amerikában nyilván a két benzines változatot keresik majd a vásárlók. A kisebbik, az R 350 az SLK-ban és azóta több más Mercedes modellben is bemutatott 3,5 literes 272 lóerős V6-os motort kapja meg, és már ezzel sem megy rosszul: 8,3 másodperc alatt érheti el a 100 km/h-s tempót a végsebessége pedig 230 km/h. A nagyobbikba a jó öreg hengerenként 3 szelepes, 5 literes V8-as kerül a maga 306 lóerejével. Az R 500-as így 6,9 másodperc alatt gyorsul 100 km/h-ra és akár 240-nel is száguldhat. A harmadik motort inkább az európai vásárlóknak szánhatja a Mercedes, bár úgy tűnik, a gázolajjal működő R 320 CDI-t is kínálják majd Észak-Amerikában. A 224 lovas közös nyomócsöves dízellel kapcsolatban a menetteljesítmények helyett a fogyasztást tartotta fontosnak megemlíteni a Mercedes: a V6-os turbódízel vegyes üzemben 100 kilométeren 8,9 liter olajat éget el, ami valóban nem rossz eredmény egy ekkora autó esetében.

Az R-osztály autóiba természetesen mindent beépítenek, ami csak növelheti az utasok biztonságát. Az autóba bekerül a Mercedes PRE-SAFE névre hallgató baleseti előrejelző és beavatkozó rendszere, az új intelligens légzsákok amelyek a felfúvódás sebességét az utasok súlyának megfelelően állítják be, de van nyaksérülés-megelőző fejtámla is. Az aktív biztonsági berendezések közt a megszokott hárombetűs szerkezetek egész garmadáját találjuk, köztük az ESP egy olyan változatát, amely laza útfelületen is megállja a helyét.

Az R-osztály 2005 őszétől lesz kapható Észak-Amerikában, de később Európába is elhozzák, igaz, mifelénk legkorábban 2006 tavaszán lehet majd megvásárolni a típust. Az új modellel a Mercedes palettája tovább bővült, de úgy tűnik, a CLS , a B-osztály és az R-osztály bemutatása után egy időre megtorpan ez a folyamat: a közeljövőben a cég újra a meglevő modellek felújítására koncentrál, bár a tempó nem csökken: a következő évek során megjelenik az S-osztály, a C-osztály és a G-osztály következő generációja is.