Új tervek a Daewoo felvásárlására

2000.11.17. 17:39

Egyre erősebbek a pletykák, miszerint a General Motors/Fiat páros a Daewoo csődjére hivatkozva megváltoztatja korábbi ajánlatát, és csak a koreai cégnek csak egy részét szándékszik megvásárolni. Az már korábban is egyértelmű volt, hogy a cégnek vannak kevésbé vonzó részei, ám korábban a jelenlegi tulajdonosok, és hitelezők hallani sem akartak a cég feldarabolásáról. Időközben más érdeklődőkről is hallani lehetett, így a Ford ázsiai központjából hallani olyan hangokat, hogy megfelelő ajánlat esetén - ami egyértelműen részvásárlást jelent - hajlandók lennének új ajánlatot tenni. Az európai érdekeltségek is kezdenek önálló életet élni, így a lengyel kormány szóvivője kijelentette, hogy amennyiben a Daewoo le akarná állítani a termelést helyi gyáraiban is, akkor elgondolkodnának egy lehetséges visszaállamosításon is. Az ukrán összeszerelő üzem sorsát is szívén viseli az ország kormánya, a héten válságmegbeszélést hívtak össze az érintettek között. A koreaiak szempontjából az volna a legrosszabb, ha a bíróság elutasítaná a cég szanálási kérelmét, ekkor ugyanis a hitelezők áron alul lennének kénytelenek túladni a Daewoo maradékain. A korábbi tervek szerint a GM a cég 40%-át, a Fiat pedig a 20%-át vásárolná meg, ám úgy tűnik, a két utolsó vásárlójelölt is kivárásra játszik.