Opeleket Amerikába?

2005.03.31. 15:48

Az Opel szakszervezet egyik vezetője állt elő az ötlettel. A GM nem lelkesedik.

Klaus Franz a Reutersnek nyilatkozva elmondta, hogy véleménye szerint az amerikai export beindításával lehetne fellendíteni az Opel eladásait. "A márka a kemény konkurenciaharc ellenére is sikert arathatna európai igényességgel megtervezett autói révén" - mondta a szakszervezeti vezető, majd hozzátette, hogy akár két éven belül beindíthatnák az Észak-Amerikai exportot.

A GM szóvivője ugyanakkor kizárta az Opel márka amerikai bevezetésének lehetőségét. "Cégünknek épp elég márkaneve van Észak-Amerikában. Az Opel egyes típusait gyakorlatilag Észak-Amerikában is forgalmazzuk, igaz, kissé átdolgozott formában, Saturn márkanéven."

Az igazság az, hogy ha az Opelnek jól is jönne az export, a GM jelenleg Amerikában is a túlkínálat terheit nyögi: már szóba került két újabb márkanév megszüntetése , és a helyzeten aligha segítene egy újabb belső konkurens. Ráadásul jelenleg az euró túlzottan erős a dollárhoz képest, így az Európából Amerikába szállított termékeken eleve jóval kevesebb haszon keletkezhet mint néhány évvel korábban.